• BEMUTATKOZÁS

    A Szent István Egyetem a vagyonkezelésében lévő sportcélú ingatlanok költséghatékony működtetése céljából hosszas előkészület után hozta létre 100%-os tulajdonosként a SZIE Sport Kft-t.

    Az így létrejött Társaságnak lehetősége nyílt, hogy egységes szemléletű, egyre színvonalasabb sportszolgáltatásokat biztosítson az Egyetem hallgatói, oktatói és valamennyi polgára részére.

    A SZIE Sport Kft. elsődleges célja, hogy megfelelő hátteret biztosítson az Egyetemi Sportiroda működéséhez, ezen belül az egyetemi testnevelés oktatás infrastrukturális és személyi feltételeihez, másodsorban az Egyetem hallgatói- és dolgozói szabadidősport növekvő színvonalú működtetéséhez. A társaság kiemelt feladata a szabad létesítménykapacitások függvényében, külsős vendégek számára pályáink értékesítése, valamint szolgáltatásaink biztosítása annak érdekében, hogy az ebből származó bevételek segítségével fejleszteni tudjuk tevékenységünk színvonalát. Nagy hangsúlyt fektetünk az egyetemi sportkoncepció megvalósítására, a létesítmények fejlesztésére és a szakmai minőség emelésére.
    Célunk, hogy a hallgatói vonzerő egyik fontos eleme legyen az egyetemi sport, valamint hogy a régióban lakók számára egy régóta meglévő igényt elégítsünk ki szolgáltatásainkkal.

    A fenti célok megvalósításának elengedhetetlen feltétele a környezet és a létesítményhelyzet magasabb szintre emelése, az ehhez szükséges külső források megteremtése. Már jelenleg is sokszínű sportolási és szolgáltatási palettával állunk rendelkezésre partnereink igényeinek kielégítésére. Tevékenységünkben kiemelt szerep jut a sportszolgáltatások mellett a rendezvényszervezésnek is.

    Szolgáltatásaink keretén belül létrehoztuk a SZIE Szabadidősport Klubot – röviden a SZIE Sport Klubot. A klub célja, hogy szervezettebb formában támogassa az egyetemi szabadidősportot, annak megszervezését és lebonyolítását. A szervezet működésének lényege, hogy egy rendszeres havi díj ellenében különböző szolgáltatásokat vehetnek igénybe a klub tagjai. A szolgáltatások körében lehetőség van létesítmény használatra, részt vehetünk csoportos foglalkozásokon, tréningeken, edzéseken, valamint a tagok számára különböző programjaink kedvezményesen látogathatók.
    Társaságunk célja – a SZIE Sportközpontjával szorosan együttműködve – a sportélet színvonalának emelése a Szent István Egyetemen, és hogy az intézményben folyó sportélet minél erősebb vonzerőt jelentsen a leendő hallgatók számára, valamint hogy a régióban is meghatározó szerepet töltsön be az egyetem sportvilága.

    A meglévő szolgáltatásainkról és létesítményeinkről a honlapunk megfelelő menüpontjaiban tájékozódhatsz.